Nemzeti Űrfelvétel
Archívum: |
| Leírás | 1972 júliusában Earth Resources Technology
Satellite (ERTS) néven állították pályára az első erőforrás-kutató műholdat
a sorozatból a NASA (National Aeronautics and Space Administration)
irányítása mellett, csak később, 1975-ben
nevezték el Landsat-re.
A Landsat műholdakról általában: Az első Landsat műholdat 1972-ben indították útjára. Ez volt az első Föld-megfigyelő műhold, melyet a földfelszín monitorozására alkottak meg. Működését egy éves időtartamra tervezték, mely végül hat évig tartott. Az első Landsat műhold fellövése óta még öt továbbit állítottak pályára. Az első három (első generáció) két szenzorral működött: RBV (Return Beam Vidicon) és MSS (Multispectral Scanning), melyek közül az MSS-nek lett vezető szerepe az adatgyűjtésben. A második generációs Landsat műholdak a Landsat 4 1982-es fellövésétől kezdődően fedélzetükön hordozták a Thematic Mapper-t (TM) az MSS mellett, miközben az RBV szenzor használatát elhagyták. Az MSS szenzor működését 1995 augusztusában leállították. 1993 októberében a Landsat-6 pályára állítása kudarcba fulladt. Fedélzetén a Landsat-7 műholdra tervezett Enhanced Thematic Mapper (ETM+) berendezéshez hasonló ETM volt. 1998-ra tervezték a Landsat-7 hold fellövését, mely végül 1999 nyarára valósult meg. Fedélzetén az Enhanced Thematic Mapper (ETM+), valamint egy új nagy felbontású pásztázó található. A Landsat műholdak fellövésének időpontja, jövőben tervezett műholdak várható fellövési időpontja:
A jelenleg működő LandsatTM5 és LandsatTM7 műhold technikai jellemzői:
Szenzorok: Multi Spectral Scanner és Thematic Mapper MSS: Optoelektronikai szenzor volt, melyet 1992-ig alkalmaztak abból a célból, hogy a Landsat 5-ön a korábbi Landsat holdak képeivel kompatibilis képek készülhessenek. Képei 185 * 185 km kiterjedésűek, felbontása 80m és 4 hullámsávban érzékelt.
Landsat TM 5: 7 csatornával rendelkezik, melyek közül 6 csatorna 30 méteres felbontással a látható fény, a közeli és a középső infravörös tartományokban, egy csatorna pedig a termális sávban, 120 méteres felbontással működik.
Landsat TM 7 A fedélzeten levő ETM+ (Enhanced Thematic Mapper Plus) berendezés sokoldalúbb és hatékonyabb, mint a korábbi TM berendezések. E tulajdonságai révén az általa szolgáltatott adatok felhasználhatók a globális változások tanulmányozásában, a felszínborítás változásának nyomon követésében, nagy területű térképezésben. Az MSS pótlására a TM adataiból leszármaztatott adatokat továbbítanak. Új tulajdonságok a TM berendezésekhez képest:
A 2012-re tervezett újabb műhold: LDCM A felbocsátást 2012 decemberére tervezik. Az LDCM a hullámhossz-tartománytól függően 15 – 100méteres felbontást ígér. Az adatgyűjtés a fedélzetén található két szenzor, az OLI (Operational Land Imager) és a TIRS (Thermal Infrared Sensor) segítségével történik. Az OLI a Landsat TM-7 spektrális csatornáit az alábbiakkal egészítik ki:
A TIRS a Landsat TM-7 termális infravörös sávját (10.0 – 12.5 μm) két külön A sávszélességek finomítása az atmoszferikus abszorpció kiküszöbölését szolgálja.
Érdekességek a Landsat űrprogram történetében: A Landsat műholdak üzemeltetését kezdetben a NASA, majd a NOAA (National Oceanic and Atmospheric Administration) látta el. 1984-től, a Landsat 5 fellövését követően privatizációra került sor, melynek keretében az EOSAT (Earth Observation Satellite Company) vette át a Landsat műholdak működtetése, az adatgyűjtés és adatszolgáltatás koordinációját. Ennek a privatizációnak a későbbiekben a Landsat program egészét veszélyeztető negatív következményei lettek. Az EOSAT korlátozta a műholdas adatok kereskedelmét, miközben az árak a többszörösére emelkedtek. Az USA távérzékelési monopóliumát a szakemberek némi nyugtalansággal fogadták. Nem mellesleg, ez a tény nagyban hozzájárult a SPOT francia űrprogram beindításához, melynek keretében az első műholdat 1986-ban lőtték fel. A árak emelkedése, az adatok kereskedelmének korlátozása és a konkurencia megjelenése hatására a Landsat adatok felhasználóinak száma erősen visszaesett. A Landsat programban 1989-re krízishelyzet alakult ki. Stabil felhasználói kör hiányában fontolóra vették a műholdas adatgyűjtés felfüggesztését. A helyzetet fokozta a Landsat 6 fellövésének kudarca és a korábbi, még üzemelő Landsat 4 meghibásodása. A programot csak kormányzati beavatkozásával sikerült megmenteni. 1992 és 2001 közt az űrprogram irányítása fokozatosan visszakerült a kormányzat kezébe. A szatellit adatok forgalmazásának rendje 2001-re stabilizálódott. A Landsat termékek értékesítését jelenleg az Eurimage (e-GEOS) végzi. |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Tulajdonos | http://www.eurimage.com
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Kapcsolattartó | FÖMI Távérzékelési Központ,
Török Cecília Ügyfélfogadás az I. emeleten hétköznap 8.30 - 1.30-ig |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Tárolási formátum | digitális adatforma | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Szolgáltatási formátum | megrendelés szerint, raszteres fájlformátumok formájában | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Méret | megrendelés szerint | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Minta | A mellékelt képek Magyarország ÉK-i területéről készültek: a képeken a Bükk fennsík, a Borsodi-Mezőség, a Tisza és Tisza-tó, a települések közül pedig Miskolc déli része, Eger és Bélapátfalva látható. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Mennyiség | megrendelés szerint | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Ár | Az eredeti Landsat műholdadatokra vonatkozó aktuális árakat a www.eurimage.com honlapról töltheti le. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| On-line | nem | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Minta |
http://landsat.gsfc.nasa.gov/images/archive/c0019.html http://landsat.usgs.gov/gallery.php |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Tipikus felhasználók | térképészek, agrármérnökök, környezetvédők, területrendezők, oktatás, kutatás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Megjegyzés |
Az oldal felelőse: Török Cecília
| © 2005, Földmérési és
Távérzékelési Intézet 1149 Budapest, Bosnyák tér 5., Postafiók: 1592 Budapest, Pf. 585. Tel: 06-1-222-5101, Fax: 06-1-222-5112 Impresszum, adatvédelmi tájékoztató |
Az utolsó módosítás
időpontja: 2010-11-25 Elégedettségmérő űrlap észrevételek, webmester |